Nap mondása

" Ha én zászló volnék, sohasem lobognék./ Mindenféle szélnek haragosa lennék./ Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,/Nem lennék játéka semmiféle szélnek." (Bródy János)

2010-es közbeszerzési terv PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Turcsán Judit   
2010. február 06.
 

a Képviselő-testület 2010. február 11-én tartandó ülésére

az Önkormányzat 2010. évi közbeszerzési tervéről

 

Tisztelt Képviselő-testület!

 

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 5. §-a rendelkezik arról, hogy a törvényben meghatározott ajánlatkérők a költségvetési év elején – lehetőleg április 15-ig – éves összesített közbeszerzési tervet kötelesek készíteni.

 

E törvényi szabályozáshoz illeszkedik Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Közbeszerzési Szabályzata, mely szerint az éves költségvetési rendelet alapján a pénzügyi csoport legkésőbb április 15. napjáig összeállítja az önkormányzat közbeszerzési tervét.

 

A törvény nem teszi kötelezővé a tervezett közbeszerzések lebonyolítását, illetve megengedi a terv módosítását is.

A tervet legalább 5 évig meg kell őrizni és elfogadását követően nyilvánosságra kell hozni. Jelen terv az önkormányzat által benyújtott, illetőleg a közeljövőben benyújtandó pályázatok alapján került összeállításra. Ezen beruházások megvalósítása a pályázatok pozitív elbírálásától függ.

 

Az előterjesztést a Városfejlesztési és a Pénzügyi Bizottság tárgyalta, véleményüket a bizottságok elnökei szóban ismertetik.

 

Kérem a határozati javaslat megvitatását és szíves döntéshozatalukat.

 

 

Határozati javaslat

 

Mezőkovácsháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 5. §-a, valamint az Önkormányzat közbeszerzésekről szóló Szabályzata alapján Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának 2010. évi közbeszerzési tervét az alábbiak szerint fogadja el:

Mezőkovácsháza Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

2010. évi

közbeszerzési terve

 

Tervezett beszerzés megnevezése

Beszerzés becsült értéke (eFt)

Beszerzést előkészítő szervezet

Beszerzésért felelős személy

Általános Iskola teljes korszerűsítés-építési beruházás

138.000

Közbeszerzési munkacsoport

polgármester

Deák utca útkorszerűsítés/építési beruházás

102.000

Közbeszerzési munkacsoport

polgármester

Járóbeteg szakrendelő teljes korszerűsítése/építési beruházás

500.000

 

Közbeszerzési

munkacsoport

polgármester

 

Művelődési Ház energetikai korszerűsítése és akadálymentesítése

21.000

Közbeszerzési munkacsoport

polgármester

 

Bölcsöde építés

200.000

Közbeszerzési munkacsoport

polgármester

Strandfürdő vízvisszaforgató rendszer

67.000

Közbeszerzési munkacsoport

polgármester

 

 

A fentiekben elfogadott közbeszerzési terv nyilvános. A tervet, az elfogadását követő öt munkanapon belül a Közbeszerzések Tanácsának honlapján és az Önkormányzat hivatalos honlapján közzé kell tenni.

A közbeszerzési tervtől eltérő közbeszerzés is lefolytatható, azonban a módosítási igény felmerülésekor a tervet módosítani kell, megadva a módosítás indokát is.

Jelen közbeszerzési tervet legalább 2015. december 31-ig meg kell őrizni.

 

Határidő: értelem szerint.

Felelős: Bakos István polgármester

 

 

Mezőkovácsháza, 2010. február 2.

 

Bakos István

polgármester

 

 

Utolsó frissítés ( 2010. február 11. )
 
< Előző   Következő >

Esemény naptár

2010. 09.
hkszecspszov
0102030405
06070809101112
13141516171819
20212223242526
27282930

Programok

Soros, nyílt testületi ülés
2010. September. 9. , 9:00 am - 12:00 pm
...
"Zárszámadó Nagygyűlés"
2010. September. 9. , 7:00 pm - 12:00 am
Bakos István Géza polgármes...
Chat szoba - vitassuk meg!
2010. September. 10. , 6:00 pm - 11:00 pm
A www.mkovacshaza.forumandc...
Kampány gyűlés
2010. October. 2. , 3:00 pm - 5:00 pm
Önökkel-Együtt-Mezőkovácshá...

Mezőkovácsházi képek

Római Katolikus Templom

© 2010 Mkovacsháza
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.