Nap mondása

" Ha én zászló volnék, sohasem lobognék./ Mindenféle szélnek haragosa lennék./ Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,/Nem lennék játéka semmiféle szélnek." (Bródy János)

Költségvetés II. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Turcsán Judit   
2010. február 07.
 

Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 91. § (1) bekezdésében, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban Áht.) 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a 2010. évi költségvetésről az alábbi rendeletet alkotja:

 

 

 

A rendelet hatálya

 

1. §

 

  1. A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és az önkormányzat által fenntartott költségvetési intézményekre terjed ki.

  2. E rendelet rendelkezéseit a helyi kisebbségi önkormányzat vonatkozásában a kisebbségi önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló …../2010. (II….) számú határozatában foglaltak figyelembevételével lehet alkalmazni.

 

 

 

 

A költségvetés címrendje

 

2. §

 

  1. Az Áht. 67. § (3) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat költségvetésének címrendjét a (3) bekezdés szerint állapítja meg.

 

  1. Az önállóan és a részben önálló gazdasági jogkörrel felruházott költségvetési szervek, a polgármesteri hivatal és a kisebbségi önkormányzat külön-külön alkotnak egy-egy címet.

 

 

  1. A címrend a költségvetési rendeletben:

 

1. címszám alatt: Polgármesteri Hivatal

2. címszám Cigány kisebbségi Önkormányzat

3. címszám alatt: Városi Tűzoltó-parancsnokság

4. címszám alatt: Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

5. címszám alatt: Négy Évszak Óvoda

6. címszám alatt: Humán Szolgáltató Központ

7. címszám alatt: Városi Könyvtár

8. címszám alatt : Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet

 

 

 

 

 

A költségvetés bevételei és kiadásai

 

3. §

 

  1. A Képviselő-testület az önkormányzat 2010. évi költségvetését

 

1.186.866 eFt bevétellel

1.186.866 eFt kiadással

Ezen belül 72.557 eFt működési hiánnyal állapítja meg.

 

(2) Az (1) bekezdésben megállapított bevételek forrásonkénti, kiadások jogcímenkénti megoszlását, illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezését a rendelet 1. számú melléklete alapján határozza meg a Képviselő-testület.

 

  1. A normatív állami hozzájárulásokat jogcímenként a 3. számú melléklet tartalmazza.

 

 

4. §.

 

A 3. § (1) bekezdésben megállapított kiadási és bevételi főösszegek költségvetési címenként és kiemelt előirányzatonkénti részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza.

 

5.§

 

A Képviselő-testület által meghatározott felújítási kiadásokat célonként a 4. számú melléklet, valamint a felhalmozási kiadásokat feladatonként az 5. számú melléklet tartalmazza.

 

 

6. §

 

A Cigány Kissebségi Önkormányzat költségvetését 2/1 sz. melléklet tartalmazza.

 

 

7. §

 

  1. A Polgármesteri Hivatal költségvetésének feladatonkénti megoszlását a rendelet 6. számú melléklete tartalmazza.

 

  1. Az önkormányzat a kiadások között, 1000 eFt általános célú tartalékot állapít meg.

 

  1. A pénzben és természetben, valamint a rendszeres és eseti jelleggel nyújtott szociális ellátásokat a 7. számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzati támogatás csak a központi támogatási összeggel arányosan használható fel.

 

 

8. §

 

A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen a 8. és 9. számú melléklet tartalmazza.

 

 

9. §

 

  1. A Képviselő-testület több éves kihatással járó kötelezettségeinek előirányzatait éves bontásban a 10. számú melléklet tartalmazza.

 

  1. Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulását, lejárat és eszközök szerint a 11. számú melléklet tartalmazza.

10. §

 

A Képviselő-testület a költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatait, a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, valamint a gazdasági előrejelzések ismeretében a 12. számú mellékletben foglaltak szerint tartalmazza.

 

11.§

 

A Képviselő-testület a költségvetési év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről az előirányzat felhasználási ütemtervet – a 13 számú mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.

 

12.§

 

Európai uniós támogatásokkal megvalósuló programok, projektek bevételei és kiadásai, valamint önkormányzaton kívül ilyen programhoz történő hozzájárulást a 14. számú melléklet tartalmazza.

 

13.§

 

 

A Képviselő-testület a közvetett támogatásokról készített kimutatást a 15. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

 

14. §

 

 

(1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2010. évi létszámkeretét- intézményenként az alábbiak szerint állapítja meg:

 

álláshely

Megnevezés

Közalkalmazott

Köztisztviselő

Munkatörvénykönyv

Egyéb fog

Összesen

 

Négy Évszak Óvoda

 

 

Óvónő

18

 

 

 

18

Dajka

9

 

 

 

9

Pedagógiai asszisztens

0,75

 

 

 

0,75

Karbantartó

1

 

 

 

1

Összesen

28,75

 

 

 

28,75

Humán Szolgáltató Központ

Védőnő

3

 

 

 

3

Takaritó

0,5

 

 

 

0,5

Gondozónő-házi segitségnyújtás

 

3

 

 

 

 

3

Gyermekjóléti szolgálat

 

2

 

 

 

 

2

Családsegitő

3

 

 

 

3

Idősek Klubja vezető

 

1

 

 

 

 

1

Gondozó

1

 

 

 

1

Takaritó

0,5

 

 

 

0,5

Támogató szolgálat szakmai vezető

 

1

 

 

 

 

1

Személyi kisegitő

2

 

 

 

2

Gépkocsivezető

1

 

 

 

1

Takaritó

0,25

 

 

 

0,25

Gondnok,karbantartó

 

1

 

 

 

 

1

Összesen

19,25

 

 

 

19,25

2010. március 01-től a Nővédelemhez tartozó takarító álláshely 0,5 főről 0,25 főre csökken.

2010.03.01-től a Támogató szolgálat takarítói álláshelye 0,25 fő megszűnik.

Városi Könyvtár

Könyvtáros

3,5

 

 

 

3,5

Informatikus

0,5

 

 

 

0,5

Kisegítő személyzet

1

 

 

 

1

Mozgókönyvtáros

0,5

 

 

 

0,5

Összesen

5,5

 

 

 

5,5

2010.03.01-től a kisegítő személyzet álláshely 1 főről 0,75 főre csökken, és a mozgókönyvtáros álláshely 0,5 főről 0,75 főre növekszik.

Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet

Nevelési tanácsadó vezető

0,5

 

 

 

0,5

Ügyviteli alkalmazott

0,75

 

 

 

0,75

Logopédus

1

 

 

 

1

Gyógypedagógus

1

 

 

 

1

Összesen

3,25

 

 

 

3,25

Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Pedagógus

37,25

 

 

 

37,25

Művészetoktatásban pedagógus

5,5

 

 

 

5,5

Gyermek és ifjúságvédelmi felelős

 

 

0,5

 

 

 

 

 

0,5

Ügyviteli alkalmazott

2

 

 

 

2

Takaritó

5,25

 

 

 

5,25

Informatikus

0,25

 

 

 

0,25

Gazdasági szervezet

5

 

 

 

5

Konnyhai dolgozó

13,5

 

 

 

13,5

Gondnok karbantartó

 

1

 

 

 

 

1

Összesen

70,25

 

 

 

70,25

2010. szeptember 1-jén a pedagógus álláshely 37,25 főről 34,5 fő álláshelyre csökken.

2010.06.06-től a konyhai álláshelyek száma 13,5 főről 12,5 főre csökken, 2010. július 16-tól 12,5 főről 11,5 főre csökken, 2010. szeptember 01-től 11,5 főről 10,5 főre csökken.

 

Városi Tűzoltóparancsnokság

Hivatásos állomány

 

 

 

56

56

Köztisztviselő

 

1

 

 

1

Közalkalmazott

2

 

 

 

2

Összesen

2

1

 

56

59

Polgármesteri Hivatal

Polgármester

 

 

 

1

1

Jegyző

 

1

 

 

1

Aljegyző

 

1

 

 

1

Köztisztviselő

 

33

 

 

33

Ügyviteli alkalmazott

 

3

 

 

3

Takaritó

 

 

2

 

2

Gépkocsivezető

 

 

1

 

1

Városüzemeltetési feladatokra

 

 

7

 

7

Fürdő

 

 

1

 

1

Összesen

 

38

11

1

50

2010. március 1-től kezdődő felmentési idővel 3 fő munka törvénykönyves álláshely megszűnik.

2010.03.01-től a 2 fő takarító álláshely 1,75 fő álláshelyre csökken.

Alpolgármester

 

 

 

1

1

Önkormányzati képviselő

 

 

 

12

12

Közhasznú foglakoztatás

2010.01.05-től 03.31-ig éves átlagban

 

 

0,25

 

0,25

Közmunka program

01.15-06.15-ig éves átlagban

 

 

5

 

5

Közmunka program

03.01-06.15-ig éves átlagban

 

 

5,83

 

5,83

Közcélú foglalkoztatás

2010.01.01-12.31-ig

 

 

40

 

40

Közcélú foglalkoztatás

2010.02.01-06.30-ig éves átlagban

 

 

7,5

 

7,5

Közcélú foglalkoztatás

2010.04.01-08.31-ig

éves átlagban

 

 

26,67

 

26,67

Közcélú foglalkoztatás

2010.07.01-11.30-ig

éves átlagban

 

 

25

 

25

Közcélú foglalkoztatás

2010.10.01-12.31-ig

éves átlagban

 

 

4,5

 

4,5

Ösztöndíjas foglalkoztatott

2010.01.01-09.30. éves átlagban

 

 

0,75

 

0,75

Rehabilitált foglalkoztatás

2010.01.01-12.31-ig

 

 

1

 

 

1

Pályázat keretében településőrség

 

 

2

 

2

Mindösszesen:a közhasznú foglakoztatás és az önkormányzati képviselők és az alpolgármester létszáma nélkül foglalkoztatott álláshely 2010. január o1-én

 

 

 

 

 

 

 

 

 

129

 

 

 

 

 

 

 

 

 

39

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11

 

 

 

 

 

 

 

 

 

57

 

 

 

 

 

 

 

 

 

236

 

(2) A Polgármesteri Hivatal feladatainak átszervezése miatti létszámcsökkentés a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.évi XXII .tv. 89.§ (1)-(3) bek. alapján történt.

Az Intézményekben történő létszám változások miatt az érintett intézmények a rendelet hatályba lépését követően e rendeletben foglaltak végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegyék meg.

 

15. §

 

A köztisztviselői illetményalap 2010. évben 38 650 Ft.

 

A költségvetés végrehajtásának szabályai

 

16 §

 

Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.

 

 

17. §

 

Amennyiben az intézmény 30 napot elérő, vagy meghaladó elismert tartozásállománya további 28 napig fennáll és mértékét tekintve a költségvetési szerv éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át eléri, azt az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles jelenteni az önkormányzat jegyzőjének.

 

 

18. §

 

Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője e rendelet 16. számú mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-éig az önkormányzat jegyzője részére adatot szolgáltatni.

19. §

 

Az önkormányzatnál felmerülő likviditási problémák fennállása esetén az alaptevékenységekhez kapcsolódó kiadások teljesítésénél a következő sorrendet kell betartani: munkabérek, szociális ellátások, közüzemi díjak, egyéb alapfeladathoz kapcsolódó kiadások. Az alapfeladathoz nem kapcsolódó kiadások csak az előzőekben sorolt kifizetések után teljesíthetők.

 

20. §

 

    1. A 3. § 1.) bekezdésben kimutatott forráshiány fedezetének megteremtése érdekében a Képviselő-testület elrendeli, hogy a Polgármesteri Hivatal készítse elő az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe jutott önkormányzati kiegészítő és a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatásához szükséges igénybejelentést.

 

    1. Az 1.) bekezdés szerinti intézkedések megtételéről és a támogatási igény kimutatásáról, határidőben történő benyújtásáról a polgármester gondoskodik, külön Képviselő-testületi döntés alapján.

 

 

21. §

 

  1. A Képviselő-testület az Áht. 74. §-a értelmében a jóváhagyott kiemelt kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát kizárólagos hatáskörében tartja.

  2. Az önkormányzat Polgármesteri Hivatala költségvetésében meghatározott tartalék előirányzatának módosításáról, átcsoportosításáról a Képviselő-testület dönt.

  3. Az év közben engedélyezett központi támogatások felhasználásáról, valamint az önkormányzat költségvetési szervei által javasolt előirányzat átcsoportosítások miatt a költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület a jegyző által történő előkészítése után, a polgármester előterjesztése alapján II. a III. és a IV. negyedévben dönt.

 

22. §

 

  1. Az önállóan működő és gazdálkodó, és az önállóan működő költségvetési szervek e rendeletben meghatározott bevételi és kiadási kiemelt előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.

 

  1. Az (1) bekezdésben meghatározott költségvetési szervek jóváhagyott kötelező térítési díjak bevételi előirányzatain felüli többletbevételét az önkormányzat jelenlegi likviditási helyzetének helyreállításáig a mutatkozó hiány csökkentésének érdekében az intézményfinanszírozás egyidejű csökkentésével elvonja.

 

  1. Az (1) bekezdésben meghatározott költségvetési szervek kötelező többletbevételüket –kivéve a (2) bekezdésben foglaltakat - terhére is csak a forrásképződés mértékében, illetve ütemének figyelembe vételével és az intézmény biztonságos működésének szem előtt tartásával vállalhatnak kötelezettséget.

 

  1. Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek a többletbevételük terhére,- kivéve a ˙(2) bekezdésben foglaltakat - saját hatáskörben csak a dologi kiadások előirányzatát emelhetik fel.

 

  1. Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv vezetője a saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-változásról 15 napon belül köteles a jegyzőt tájékoztatni.

 

  1. A (3) és (4) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás költségvetési támogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő év/ek/ben nem járhat.

 

 

 

23. §

 

  1. Az önálló gazdálkodási jogkörrel felruházott költségvetési szervek kötelesek saját hatáskörükben kialakított számviteli rendjüket számviteli politikájukban és számlarendjükben rögzíteni.

 

  1. Valamennyi önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv köteles a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályzatot a mindenkori érvényes központi szabályozás figyelembe vételével elkészíteni, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani.

A szabályozási hiányosságokért a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terhelik.

 

 

24. §

 

  1. A feladat elmaradásából származó – személyi jellegű juttatások, munkaadókat terhelő járulékok és dologi jellegű kiadások – megtakarítások felhasználására csak a Képviselő-testület engedélyével kerülhet sor.

 

  1. A testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.

25. §

 

A Polgármesteri Hivatal, valamint az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által meghatározott formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.

 

 

26. §

 

A képviselő-testület feljogosítja az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerveket a költségvetésükben előirányzott felhalmozási pénzeszközükkel való gazdálkodásra.

 

 

27. §

 

 

(1) Az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 103. § (5) bekezdés értelmében: A helyi önkormányzat gazdálkodását végrehajtó szerv a költségvetési elszámolási számláján lévő szabad pénzeszközeit - a központi költségvetésből származó hozzájárulások és támogatások kivételével - bármely hitelintézetnél betétként elhelyezheti.”

 

(2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását a képviselő-testület az intézményvezetők hatáskörébe utalja.

 

 

28. §

 

A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek tekintetében a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása útján történik. Az ellenőrzés tapasztalatairól a polgármester a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor köteles a képviselő-testületet tájékoztatni.

 

29. §

 

 

A helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 20/2007. (V. 31.) ÖR. sz. rendelet 3-4 §-ai helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

 

3. § (1) A képviselő havi tiszteletdíja (ALAPDÍJ) a köztisztviselői illetményalap 0,47 szorzószámmal számított szorzata, melynek összege 18.165.-Ft.

 

(2) A képviselőt, amennyiben bizottságnak tagja az alapdíjon felül az alapdíj 45 %-ának megfelelő összegű tiszteletdíj illeti meg.

 

(3) A bizottsági elnökök tiszteletdíja az alapdíjon felül az alapdíj 90%-ának megfelelő összeg.

(4) A bizottság nem képviselő tagját az alapdíj 45 %-ának megfelelő tiszteletdíj illeti meg.

 

 

4. § (1) A Képviselő-testület éves munkatervében meghatározott testületi ülésről való indokolatlan távolmaradás (melyet előzetesen és hitelt érdemlően nem ment ki) miatt a képviselő alapdíjának havi összegét 25 %-kal csökkenteni kell.

 

  1. Ha a képviselő bizottság elnöke, tagja, az éves munkatervben meghatározott bizottsági ülésről indokolatlanul távol marad (melyet előzetesen és hitelt érdemlően nem ment ki), úgy a 3. § (2), illetve (3) bekezdés szerinti tiszteletdíját havi 25 %-kal csökkenteni kell.

 

  1. A képviselő-testületi ülésről történő indokolatlan távolmaradás tényét a polgármester (ülés vezetője), bizottsági ülésről történő indokolatlan távolmaradás esetén a bizottság elnöke (ülés vezetője) állapítja meg.

 

  1. A távolmaradás indokoltságának kérdésében vita esetén a Jogi és Ügyrendi Bizottság véleménye alapján a Képviselő-testület egyedileg dönt.”

 

 

 

Záró rendelkezések

 

30. §

 

E rendelet a 30. § kivételével kihirdetése napján lép hatályba, de rendelkezéseit 2010. január 1-től kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg az átmeneti gazdálkodásról szóló 32/2009. (XII. 22.) ÖR. sz. rendelet hatályát veszti. A 30. § hatályba lépésének napja: 2010. március 1.

 

 

Mezőkovácsháza, 2010. február 11.

 

 

Bakos István Nyergesné Kovács Erzsébet

polgármester jegyző

 

 

 

 

Utolsó frissítés ( 2010. február 11. )
 
< Előző   Következő >

Esemény naptár

2010. 09.
hkszecspszov
0102030405
06070809101112
13141516171819
20212223242526
27282930

Programok

Soros, nyílt testületi ülés
2010. September. 9. , 9:00 am - 12:00 pm
...
"Zárszámadó Nagygyűlés"
2010. September. 9. , 7:00 pm - 12:00 am
Bakos István Géza polgármes...
Chat szoba - vitassuk meg!
2010. September. 10. , 6:00 pm - 11:00 pm
A www.mkovacshaza.forumandc...
Kampány gyűlés
2010. October. 2. , 3:00 pm - 5:00 pm
Önökkel-Együtt-Mezőkovácshá...

Mezőkovácsházi képek

Római Katolikus Templom

© 2010 Mkovacsháza
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.